2011.02.27. 18:10
David Gray zenék a sorozatokban! (CSI,Smallville,Vampire Diaries)
Na így túl a mai macskajajon visszatérve a vadászmezőkről,amikor már teljes tudatában vagyok a körülöttem lévőknek és nem forog minden ha csak megmozdulok,így vasárnap 6 felé alkotni kéne már valamit.Tegnap készülődés közben teljesen elfelejtettem a blogot.Nem vagyok a toppon és tegnap épp eleget ugráltam buliszámokra,ugyhogy ma ilyen nyugis-lassú számok lesznek.Majd a következő postban lesznek ilyen számok is,mert ugye tegnap az én playlistemel is elszórakoztunk egy ideig ami csupa-csupa sorozatzene volt :D
David Gray egy ír dalszerző-énekes akinek lassabb romantikusabb számai vannak, én nemrég fedeztem fel,de külföldön már 2000-ben áttörést ért el az albumával és azóta kisebb-nagyobb sikereket ér el dalaival.
Az első szám tőle a This Years Love ami többek közt a Vámpírnaplókban(1x05 részben) és a Helyszínelőkben(las vegas-i)(9x10 részben) is hallható volt.
A másik szám az előadótól a The Other Side, Smallvilleben (2x18 részében) hallottam nem is olyan rég.
2011.02.23. 23:04
Smallville 1.évados zenék (part 1)
Mivel hirtelen olyan sok szabad időm lett gondoltam neki állok egy sorozatnak amit eddig nem néztem,ez pedig a Smallville.10 évad van belőle ugyhogy le leszek kötve egy darabig ,de örömömre elég sok jó zenét fedeztem fel már az első részekben.Igaz a legtöbbbjét valószínüleg ismeritek,ezért nem is Papa Roach-ot vagy épp Gorillazt rakok be hanem olyat amit talán kevésbé ismer a nagyközönség.DE itt is elmondom újra,ha valamit nem találsz és segítség kell,itt vagyok csak kérni kell.Higyétek el ha meg kell találni egy számot,én megtalálom,erről a barátaim tudnának mesélni :D
Szóval most zúztam le az első évadot és a kedvenc számokból 3at be is mutatok.
Az első szám az egyik régi kedvencem és igencsak megörültem mikor meghalottam benne,mivel eddig még nem hallottam sorozatban,lehet hamarabb kellett volna elkezdenem nézni ezt.1.évad 2.részből a Weezer-Island in the sun HIP HIP :D
A második szám is régi kedvenc egy filmben hallottam elöszőr aztán rá párhónapra a Vészhelyzetben(ER) is elhangzott és persze most is meghallottam az 1.évad 14. részében Lo Fidelity Allstars - Battleflag
Harmadik és a mai napra az utolsó szám csak simán jó,de csak kevesen ismerik nem igazán lett 'divatzene',pedig tényleg nem rossz.... Az 1.évad 18. részéből a Hot Action Cop-Fever for the Flava
Szólj hozzá!
Címkék: vészhelyzet er smallville 1évad
2011.02.21. 14:13
Gossip Girl 1. évad zenék folytatás...../6,7,8. rész/ javítva!
Kezdjük is el,ha jól emlékszem még az évad elején járunk.Most az 6,7 és a 8. részből rakok fel zenéket.Aztán szépen (lassan) haladunk a mostani évad felé......
Na szóval az 1.évad 6.részéből (1x06) jön a 5 Alarm-Take it to the top szám, ami hát első hallásra megfogott és szinte mindig partyzhatnékom lesz tőle :)
A 1.évad 7.részéből a kedvenc számom a Soho Dolls-tól a Stripper, ami szerintem nektek is tetszeni fog.
A 1.évad 8.része különleges ugyanis a zenei szerkesztő biztos akkor kapott kézhez egy The Virgins cd-t,mivel 5! szám is szerepel az adott epizódba(Radio Christine,Love Is Colder Than Death,Fernando Pando,One Week of Danger)Én a Rich Girlt választottam ide a blogra,de a One week of danger is jó szám!
3 komment
Címkék: girl gossip 1.évad pletykafészek
2011.02.18. 01:12
CSI zenék
Valaki ezt a számot kereste a keresőben :) Remélem újra ide talál a blogra és feldobom a napját azzal h megtaláltam a számát! A szám címe Gary Jules - Mad World és a 6. évad 2. részében volt hallható és előfordult a Dr. Houseban is.
És hamár a CSI-nál tartunk vannak benne magyar dolgok is,mint például Yonderboi aki a 6.évad 12 részében volt hallható a Badly Broken Butterflies számával.Örülünk neki bizonyám! :))
Szólj hozzá!
Címkék: csi house scene 6 helyszínelők lassú crime évad
2011.02.17. 20:00
Chuck és a 'slow motion' :D
Mint a filmekben úgy a sorozatokban is szívesen használják ezt az elemet.Tudjátok mikor (általában)bejön az ajtón a 'csodanő'.A szélgép bekapcsol, a szemek a lányra szegeződnek, és persze a férfiak lélegzet visszafolytva várják, hogy hőn áhított nő végre oda érjen hozzájuk :) És persze a bejövetel alatt is megy a zene,néha elég sokáig(tudod h legyen idő felmérni a csaj másodlagos nemi jellegeit).A chuckban is voltak ilyen jelenetek,az egyik pont a mostani évadban.Jöjjenek a klipek :D
Elsőnek a harmadik évad 6. részéből(3x06)jön Calvin Harris-Merrymaking at my place című száma és beakartam rakni a jelenetet is de le van sajna tiltva:( de itt meglehet lesni: https://www.youtube.com/watch?v=k5Iy5nj7FeQ
A mostani évadban (4x11) pedig egy másik hölgyemény mutatta be a lassított séta művészetét, ez is tiltva van de no problemo itten meglehet ezt is tekinteni :D A zene pedig a Cornershoptól a Brimful of Asha
https://www.youtube.com/watch?v=ZEfHG3-OHUc
2011.02.17. 13:58
Egy kis segítség.............ha kell :)
Csináltam egy email címet,ha keresnél egy számot valamelyik sorozatban és itt még nem találtad volna meg,akkor írj egy levelet a sorozatzenek@gmail.com-ra és megpróbálom megkeresni neked,és ha nekem is megtetszik kiteszem a blogra,h a többiek is meghallgathassák :)
A levélbe írd le a sorozat címét az adott részt és h milyen jelenet alatt szólt ,egyéb infok is jöhetnek az előadóval kapcsolatba(nő v férfi,milyen stílusú a szám stb.).
Remélem tudok majd segíteni várom a leveleket!Ma este meg lesz új post!:)
2011.02.14. 18:37
Egy kis Narancsvidék.....megint (The O.C)
Huhú még a kezdetek kezdetén volt post a Narancsvidékkel,ideje csinálni egy újat.Imádtam ezt a sorozatot,kár hogy ilyen hamar lelőtték.DE ez alatt a 4 évad alatt rengeteg jó szám maradt meg a lejátszómban.Nem igazán akarom szaporítani a szót úgy se vagytok kíváncsiak háttérinfokra (szerintem,ha igen jellezétek), úgyhogy csapjunk is a levesbe :) Lassú és szomorú számok jönnek,ma ilyen a hangulatom! Happy Valentine's day everyone!
Elsőnek jön Mazzy Startól a gyönyörű Into Dust ami rögtön a pilot(1x01) részben volt hallható, meg persze abban a bizonyos túladagolás részben amikor Tijuanaban Marissa bedrogozott és Ryan a karjában viszi ki a sikátorból,aki nézte a sorozatot az biztos emlékszik rá.Ezen kívül még hallható volt a Doktor Houseban,Dr.Csontban és a Döglött aktákban is.
A második szám Jeff Buckley-tól a Hallelujah nincsenek szavak rá annyira szép ez a szám.Szerintem életem végéig imádni fogom.Azt hiszem Marissa halála végén volt hallható,de nem találtam megerősítést a neten vagy csak nem kerestem eléggé,a lényeg h a narancsvidékből ismerem.
A harmadik szám A legkedvesebb számon a Keane-től a Walnut Tree, remélem ti is szeretni fogjátok :) A második évad 2. részéből.(2x02)
Szólj hozzá!
Címkék: the 1 2 narancsvidék évad o.c
2011.02.12. 23:43
One Tree Hill-Tuti gimi 3.
A mai második post,és hát Tuti gimi van a terítéken(megint), mert nagyon sok zenét nem mutattam még meg belőle.Egyszer szeretném behozni magam h csak az épp futó részekből teszek zenéket ,de ahhoz még sok ilyet kell csinálnom, ugyhogy nem is húzzom tovább jöjjenek a musicok.:)
Az első szám a 6. évad 12 részében hangzott el,ha jól emlékszem egy partyn, a lényeg hogy megtetszett szóval kirakom ide is.A szám címe The Spider Probleme-Be my new boyfriend .Ja és "mélységes sajnálatomra" :) a youtube-on csak ez az egy videó volt fennt ezzel a dalal.UI:Igen ő Damon a Vámpírnaplókból :D
A második szám pedig Keane zenekartól a Spiralling című szám ami a 6. évad 15. részében volt.
2011.02.12. 10:14
Joan of arcadia -Isteni sugallat zenék
Csak mert láttam hogy valaki kereste :) Berakok 1-2 számot ami még az első évadból szerettem meg.A 2000-es évek eleje a lánybandák fénykora volt,legalábbis az én emlékeim szerint.Emlékszem jöttek a keményebbnél kemények csajzenekarok ütős alappal,de vékonyka kisé nyávogos hanggal,csak néhány banda maradt meg a zenéim között.Az egyik a Superchic(k) amit persze az Isteni sugallatból ismertem meg,a szám pedig a Not Done Yet az első évad 6. részéből (1x06).
A második pedig a jól ismert The White Stripes amit akoriban kedveltem meg,és nagy kedvenc volt a Seven nation army is.Ez a szám az első évad 2. részében volt (1x02).
2011.02.12. 09:29
Különleges nap!
Ma végre eljutottunk az 500 IP címig,nekem ez hatalmas szám hisz tényleg csak pár hónapja írkálod ide,és meglep h ennyien megfordultak erre fele.DE nagyon örül a kis lelkem,a következő ujjongás az első ezresnél lesz! ! :) addigis ünnepeljünk!!!!
Lehet lesz meglepi:D
2011.02.09. 01:51
Gossip Girl 4x14 friss zenék a tegnapi epizódból :)
Kb. 2 perce fejeztem be az új részt és mit hallottam benne,hát persze hogy egy ismerős számot :),ugyhogy rögtön fel is rakom, hogy ti is tudjátok mi szólt a tegnapi epizódban.
Mint az adott rész trailer-ben is úgy volt reklámozva a rész hogy lesz benne Florence and the Machine és tényleg volt is benne,nekem nem lesz a kedvencem a szám,de lehet nektek igen ugyhogy kirakom hátha valaki örülni fog neki.Szóóval első szám:Florence and the machintől a Cosmic Love.
Na a következő szám régebbi,de még mindig nem untam meg.Ez olyas fajta szám nekem ami halkan megy a háttérben és jó hallgatni,miközben elvonod a figyelmedet valamivel,nem akarod énekelni csak csöndben hallgatni.Crystal Castles-Celestica
Szólj hozzá!
Címkék: 4 girl season gossip évad pletykafészek
2011.02.04. 23:31
Fringe - Rejtély 1. évados zenék
Ebben a sorozatban nem a zenék fognak meg elsősorban,de ha nagyon keressünk találunk ebben is igazgyöngyöket.Mint például az első évad 18. részében (1x18).Ez volt az első olyan fringes rész amikor utánna néztem a zenének,mivel 3 különböző is megtetszett.Ime a 3 versenyző,amugy marhára különböznek egymástól ,de épp ez jó a részekben lehet az egyik percben rockos az aláfestőzene aztán rá 10 percre meg egy jó kis elektronikus muzsika.
Először is itt van a She Wants Revenge-től a Tear You Apart,a videóklip egy külön történetet dolgoz fel érdemes odafigyelni rá.Nekem bejövős.
A második versenyző a jólismert Nine Inch Nails (NIN)-Discipline száma.
És végül a harmadik,és egyetlen női versenyzőnk Ladytron a Burning up című számával.
2011.02.01. 23:36
Californication- Kaliforgia innen onnan
Na szóval ebből a sorozatból nincs sok kedvencem,nem azért mert nem igényes a felhozatal,hanem mert nekem annyira nem jönnek be a számok.Van itt minden Rolling Stones meg The Doors ami szuper meg minden ,de nem az én világom kivéve néhány számukat.Szóval inkább azokat mutatnám be ami engem is megfogott.
Kezdjük a főcímdalal én 2 fajtát ismerek,mindkettőt Tyler Bates és Tree Adams jegyzi ha jól tudom:az egyik a Californication theme a másik pedig Hank's theme,itt is van az egyik.
Az első évadból pedig (nekem)ez a legemlékezetesebb számom:Robbers on High Street-Japanese Girls
A harmadik évad amit éppen most nézek egy kíváló számmal nyitott,azóta se mászik le a lejátszási listámról:Alice in Chains-Somebody check my brain
Szólj hozzá!
Címkék: 1 3 californication kaliforgia évad főcímdal
2011.01.30. 18:20
Kedvencek......mert ma ilyen napom van!
Van egy csomó olyan szám amit nem rakok a blogba, mert még nem szerepelt egy sorozatba sem.Ilyenkor annyira tudom sajnálni h nem mutathatom meg nektek,mivel ez a sorozatokról és az azokban szereplő zenékről szól.DE ma nem, ma különleges nap van ugyhogy ma berakom az aktuális kedvenceimet,csak mert most ilyen kedvem van :P. Vegyétek úgy h ezek azok a számok amik megérdemelnének egy kis kitérőt valamelyik soriba,szerintem(mert ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni,h ez csak az én véleményem).A következő számok közt van olyan amit csak pár órája ismerek és van olyan amit már egy ideje hallgatok.!Következő post pedig már a régi kerékvágásban sorozat zene lesz. ENJOY THE MUSIC!
A következő nem is akkor csalás mivel Soundtrack csak ez egy filmben (From Paris with Love)
Az utolsó meg az egyik kedvenc bandámtól a kedvenc számom.Amit sajnos még nem használtak fel a készítők,de a CSI:NY és a Gossip Girl néhány dalukat már igen ,ugyhogy fogunk még velük találkozni :D
Hol is kezdjem a Tv on the Radiot már elég régóta ismerem,amikor először meghallottam 2006ban a Friday Night Lightsban 1x02(Tiszta Szívvel Foci-magyarul) rögtön bele szerettem és sejtettem h nem akkor fogom utoljára hallani a tvben.És hát igazam is lett.Lehet hogy kellett egy kis idő hogy beépüljenek a a köztudatba,de sikerült nekik,egyre többen ismerik őket,hallgatják őket és ami a legfontosabb egyre több ember szereti őket.Persze ebben nagy szerepük volt a sorozatoknak is,ha egy kevésbé ismert dalt betesznek olyan nagy showba mint például a CSI:Miami vagy épp a Criminal Minds(Gyilkos elmék)ne csodálkozunk hogy egykettőre megismeri őket a világ.Két számuk van amit előszeretettel használnak fel a sorozatalkotók a "Wolf Like Me" és a "DLZ".
A Wolf Like Me daluk hallható volt a Numb3rs(Gyilkos számok)6x08 részében,a Criminal Minds(Gyilkos Elmék)3x01 részében,a CSI:Miami 5x08 részében,Bones(Dr.Csont)2x08 részében és nemrég Vampire Diaries (Vámpírnaplók)2x08 epizódjában is hallható volt.
A DLZ számukra még csak most kapnak rá igy az eddig tudásom szerint 2 sorozatban fordult elő: Breaking Bad 2x10 részében és a Vampire Diaries(Vámpírnaplók)2x12 részében hallhatuk.
2011.01.28. 16:44
Gossip Girl day! 1.évados zenék
Gondolkodtam mit is kéne postolni nektek,mi az ami talán érdekelne titeket,de sajnos csak az alapján tudok dönteni amit látok a statisztikába(mert igen olyan is van bizonyitott h nem csak 3 ember jár az oldalra :D),máskülönben vaktába lövöldözök remélve hogy valami jót rakok ki és nektek tetszeni fog.A mostani keresések azt írják hogy a Gossip Girl (Pletykafészek) iránt érdelődnek páran.Szóval a mai nap a Gossip Girl napja!XOXO
Az első videó rögtön a pilot(1x01) részből jön Whomadewho-Space for Rent
A második az 1x02 részben volt Gym Class Heroes-The Queen and I
A harmadik részben(1x03) pedig Ladyhawke-Dusk Till Dawn
2011.01.25. 21:42
Újabb régiek :)(veronica mars és grace klinika)
Mostanában olyan sorozatokat pörgetek amelyekben kevés a zene(Good Wife,Castle).Ezért most megint régebbről mutatok számokat.Mondjuk legyen Veronica Mars és Grace klinika.
A grace klinika (3x11)részében volt hallható.Travis- Love will Come Through
A Veronica Marsos zene(1x04) pedig legyen valami bulizosabb Toby Mac-Diverse city
Szólj hozzá!
Címkék: grace veronica évad
Hihetetlenül sok banda létezik a világon és ebből mi igen keveset ismerünk.Azért is szeretem a sorozatokat,mert olyan előadokra bukkanok amilyenekre nem igen lehet a zenecsatornákon vagy épp a rádióban(kivétel a petőfi rádió,mivel nekik elég tiszteséges a felhozataluk).Igy találtam meg az azóta is kedvencek közé sorolható The Black Keys-t. A kéttagú zenekar igen jó albumokat dob össze,és halleluja ezt egyre többen észreveszik és nyomják a zenéjüket sorozatokba és filmekbe egyaránt.Na nem húzzom tovább jöjjenek a fiúk!
Elöszőr a Private Practice,vagy ahogy a magyar mondja Dr.Addison negyedik évad első részében(4x01)mégpedig a Your touch című szám.
A másik TBK szám a Ghost Whiperer(Szellemekkel sutogó) 5évad 7részében.Ez pedig a Psychotic Girl.
Érdekesség hogy az első szám egy szexjelenetnél, a második szám pedig sztriptíztánc közben hangzik el.Sok helyről írják hogy a Black Keys számok elég erotikusak,hát ezek szerint a sorozat készítők is így gondolják.
2011.01.18. 20:36
One tree hill-Tuti gimi 2.
Mivel a tuti gimi szóra már többen is rákerestek ezért csinálok postot hozzá.DE olyan sok szám van azt se tudom honnan kezdjem,az biztos h nem sorban megyek évadonként hanem ahogy esik ugy puffan,bele a közepébe stílussal igyekszek örömet szerezni nektek a zenékkel.Az első szám az 5 évad 8. részében volt hallható a másik pedig a 7 évad 2. részében.
2011.01.18. 19:46
Vizsgáknak lassan vége ,jöhetnek az új részek....
Sajnálatos módon kényszer szünetre kellett menni egy időre,nem mintha olyan sok embert érinten ez a kisebb leállás,de mégis elnézést attól a pár embertől.okoljátok az egyetemet ahova amugy csak melegedni járok :)Na jó végülis ez nem egy önéletrajzi blog szóval kitérdekelnek az én kisebb nagyobb problémáim.Nesze nektek egy kis music békítőleg.Ui:ez eddig még egyik sorozatban se volt,de túl jó ahhoz h a szőnyeg alatt maradjon.thanks Réka ;)
2010.12.12. 03:54
Criminal Minds(Gyilkos elmék)-6. évad zenék
Igen ebben a sorozatban is felcsillanak igazi gyöngyszemek,persze nem minden részben.Ez nem az a sorozat amiben a zenék fontosak lennék,azok csak mellékesek.De ha az ember keress,akkor általában talál is.Igy akadtam rá erre a két gyöngyszemre.Mind kettő ugyanabba a részben volt hallható(6x05).Az első a Fitz and the Tantrums a dal pedig a MoneyGrabber
A másik Mike Posner-Cooler than me
2010.12.09. 22:08
Glee-zene zene hátán
Mivel ez egy igazi zenés sorozat,itt aztán vannak dalok rendesen.DE mégse fogom belinkelni az összeset csak egy két jobbat,mert például az én idegeim nem bírják a főszereplő csaj romantikus kornyikálásait ,ezért inkább olyanokat mutanék be amit az egész csapat énekel/táncol.Enjoy!
Can't touch this
A másik pedig Britney-Toxic
Szólj hozzá!
Címkék: csapat team glee
2010.12.07. 22:30
Gossip Girl-season 4x09 zenék
Hát most sincs sok időm de egy kisebb posztot csak összehozzok.Nem is kell több duma.Itt vannak az új számok.Elsőnek a Gossip Girl Jennyének a bandája The Pretty Reckless-make me wanna die című száma ami az adott epizódaban volt hallható.
A második pedig a Lights On-We live Underground még sosem hallottam róluk,de felkellteték az érdeklődésem az biztos.
Szólj hozzá!
Címkék: 4 girl season gossip pletykafészek
2010.12.05. 20:47
Főcímdalok-vasárnapi kiadás a régi szép időkből
Ígérem lesz megint olyan post ami újra a sorozatokban! lévő zenékről szól,de most sajnos nincs erre időm,ez a következő hét elég húzós lesz,és tudom h nincs valami sok olvasója a blognak ,de annak a 2-3! személynek nem akarok csalódást okozni(mert van látom ám a statisztikákat :) ),így nem maradtok zenék nélkül.Most, a már befejezett szériák zenéi jönnek.Ugye mindenki emlékszik Dawsonra és a haverjaira?Akkor jó.Nem kell bemutatnom. Dido-I don't want to wait
Következőnek jöjjön egy régi nagy kedvenc egy kis vámpíros-vadászós Buffy,a vámpírok réme a zene pedig Nerf Herder-Buffy the Vampire Slayer Theme
Harmadik szintén már befejezett széria a Third Watch alias Harmadik műszak aminek a főcímdala nagyon jó volt.Pedig nem vagyok az ilyen típusu zenék kedvelője,de ezt faszán össze hozták.Crystal Method-Keep on Alive
2010.12.04. 23:44
A főcímdalok második felvonás
Csak mert megígértem,a tanulás (haha) mellett csak szakítok időt egy kis zenei ajánlóra.Mert ugye mit csinál egy normális ember szombat este,biztos nem a nyamvat kémia alapjait tanulja.Már megint eltértem a tárgytól,elnézést attól a 2 embertől aki ezt olvassa :)Szóval izé...főcímdalok,igen.Azok vannak, még mindig elég sok, elég jók,néhány régi néhány új.Ma megint 2 mutatnék be,biztos nem lesznek újdonságok,de aki nézte illetve nézi ezeket a sorozatok annak úgyis tetszeni fog.Elsőként a Lie to me-Hazudj ha tudsz! zenéje jön Ryan Star-Brand new day ENJOY! ja és igen ez Tim Roth,csak valakinek megcsúszott a photosopon a keze -.-'
A második egy kicsit régebbi sorozat Joan of Arcadia-Isteni sugallat,de megkell emlékezni róla is mert elég jó kis történetet hoztak össze.Lesz külön post is zenékkel,de most még csak a főcím jön mégpedig Joan Osborne-One of us